Hírek

Nem hagyományos szülői értekezletek és kártyajáték a TASZ-tól

Új eszközökkel és új foglalkozásokkal segít a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) a fogyatékos gyerekeknek és szüleiknek, valamint a pedagógusoknak, hogy a gyerekek – jogaik indokolatlan korlátozása nélkül – minél teljesebb és szabadabb életet élhessenek. A nem hagyományos szülői értekezletek mellett egy innovatív, saját fejlesztésű segítő kártyajáték, a MONDO is e célt szolgálja.

A TASZ Fogyatékosügyi programvezetője, Verdes Tamás már a tavaszi félévben is több, sikeres foglalkozást tartott fogyatékossággal élő gyereket nevelő szülőknek és ilyen gyerekekkel dolgozó pedagógusoknak. A nem hagyományos szülői értekezleteken az érintettek sok kérdésre választ kaphatnak, különös tekintettel a gondnokság alá helyezés feltételeire és következményeire, illetve arra, hogy a fogyatékossággal élő gyerekek felnőtt életük során milyen vészhelyzetekkel szembesülhetnek, és mit tehetnek ők, illetve szüleik, tanáraik azért, hogy ezeket a lehető legjobban kezeljék. A foglalkozások második felében, a résztvevők igénye szerint mutatja be a TASZ a MONDO segítő kártyajátékot is.

A MONDO célja, hogy a fogyatékos gyerekek tanuljanak azokról a veszélyes helyzetekről, amelyeket el kell kerülniük, vagy amelyekben meg kell védeniük magukat. A kártyajáték konkrét helyzeteket mutat be, és konkrét útmutatást ad abban, hogy mit kell csinálni, az alábbi tíz témakörbe rendezve:

  • Tisztelettel segítsenek, gondozzanak!
  • Ne bántsanak!
  • Miért ne helyezzenek gondnokság alá?
  • Ne zárjanak intézetbe!
  • Az intézetben is megvédhetem magam.
  • Ismerkedhetek, barátkozhatok.
  • Lehet párom és saját családom.
  • Intézhetem az ügyeimet.
  • Élhetek a közösségben.
  • Élhetek a politikai jogaimmal, szavazhatok.

A Csillagház Általános Iskola pedagógusai és a TASZ munkatársai által, közösen kifejlesztett, Hitka Viktória kifejező grafikáival ellátott segítő kártyajáték használata nem csupán egyszerű, szórakoztató tevékenység. A mesekönyvként, illetve a „Csapd le csacsi!” szabályai szerint játékként is használható kártyakészlet valójában egy olyan segédeszköz, ami egyértelmű formában rögzíti és megtanítja a fogyatékossággal élő gyerekek számára az alapvető veszélyhelyzeteket, és felkészíti őket, hogy hogyan védhetik meg magukat.

A foglalkozásokról és a kártyajátékokról részletesebb információkat a szuloi.tasz.hu oldalon tudhatnak meg az érdeklődők. Ugyanitt nyílik lehetőség jelentkezni az ősszel is folytatódó, nem hagyományos szülői értekezletekre, illetve a MONDO kipróbálására.

Ahogyan a gyerekek egyre nagyobbak lesznek, és kilépnek az iskolából, a köréjük font iskolai és szülői védőháló egyre vékonyabb lesz, és mind több veszéllyel kell szembenézniük. A játék és a foglalkozások célja, hogy az iskolában vagy a szülőktől megtanulják a gyerekek azokat az alapvető veszélyhelyzeteket, amelyekkel fogyatékos emberként találkozhatnak, és felkészüljenek rá, hogyan védhetik meg magukat.